A K and H 2010 december elején 700 kkv-vezetőt kérdezett meg arról, a következő egy évben hogyan alakulnak a cégnél a béren kívüli juttatások. A válaszokból kiderül, hogy az idén növekedhet a béren kívüli juttatások nagysága, a tavaly év eleji 54 százalékos mélypontról 63 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek valamilyen juttatást nyújtanak majd ebben az évben a munkavállalóknak – idézi a közlemény Németh Lászlót, a K and H kkv marketingfőosztályának vezetőjét.
A béren kívüli juttatásokon belül egyértelműen az étkezési hozzájárulás a legfontosabb elem: a megkérdezett vezetők válaszai alapján a kkv-k 45 százaléka adja majd a dolgozóknak ezt a juttatási formát, az ipari, építőipari cégeken belül pedig még magasabb, 56 százalékos ez az arány.
Közlekedési költségtérítést idén a kkv-k 31 százaléka tervez nyújtani dolgozóinak. Ennél az elemnél a középvállalatok aránya kiugró, közülük durván minden második cég számol ezzel a juttatási formával. Minimális csökkenéssel ugyan, de 17 százalékkal őrzi harmadik helyét az üdülési csekk, illetve felzárkózott hozzá a pénzbeli jutalom is, amelyet ugyanilyen arányban terveznek adni a cégek a munkavállalóknak.
“A magánnyugdíjpénztárakat érintő változások rányomták bélyegüket a cafeteria-rendszer keretében nyújtható nyugdíjpénztári befizetésekre is, hiszen az elmúlt időszakhoz képest itt történt a legnagyobb csökkenés: 19-ről 11 százalékra csökkent az önkéntes nyugdíjpénztári befizetést nyújtani tervező vállalkozások aránya” – közölte Németh László.
Hozzátette: az idei cafeteria-rendszer újdonsága, a Széchenyi Pihenő kártya ezzel szemben egyelőre nem váltott ki túl nagy reakciót a kkv-k körében, hiszen csupán 1 százalékuk jelölte meg választott juttatási formaként. Ez azonban összefügg azzal, hogy a felmérés idején még nagyon kevés információ állt rendelkezésre erről a cafeteria-elemről, és jelenleg is csak annyit tudni, hogy a második félévben vezetik majd be.