Gazdaság

600 milliárdos megtakarításra készül a kormány

A magyar államháztartás februárban bejelenteni tervezett szerkezeti átalakítása révén 600 és 660 milliárd forint közötti megtakarítás érhető el 2011 és 2013 között.

Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta: “Az intézkedések legkevesebb kétharmada a kiadási oldalt érinti majd”.

Az idén a hazai össztermék (GDP) 1 százalékának megfelelő, 200-260 milliárd forint nagyságú hatást céloznak a kormányzati intézkedések, 2012-ben és 2013-ban pedig összesen a GDP 2 százaléka, nagyjából 400 milliárd forint a cél – mondta a helyettes államtitkár Bécsben, a Euromoney brit gazdasági szaklap Közép- és Kelet-Európával foglalkozó konferenciájának szünetében.

“Az a legfontosabb üzenet, hogy nagyszabású, állandó intézkedésekre készülünk, amelyek főként a büdzsé kiadási oldalán alapulnak” – jelentette ki Nátrán Roland a DowJones tudósítása szerint.

A helyettes államtitkár elmondta: a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításából származó forrásokat nem vették figyelembe a tervezett intézkedésekből fakadó hatások kiszámításánál. Nátrán Roland szerint egy új, úgynevezett zöld adó lehetősége is felmerült, erről azonban még nincsen kormányzati döntés.

A tervezett intézkedések érintik a közösségi közlekedést és a gyógyszertámogatásokat, és csökkentik a kormányzati adminisztráció és a munkaerő-piaci alap költségeit – mondta a helyettes államtitkár.

A kormány egyik kiemelt célja a foglalkoztatási ráta emelése a jelenlegi 55 százalékról középtávon 65 százalékra, hosszú távon pedig még magasabbra. Ugyanakkor a kormány tervezi az adóalap szélesítését is az adófizetői létszám növelése révén – mondta Nátrán Roland a DowJones hírügynökségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik