Gazdaság

Tovább bővít a Qatar Airways Ferihegyen

A katari székhelyű Qatar Airways kapacitásbővítésre készül Ferihegyen, terveik szerint naponta lesz járat Budapest és Doha között - mondta kedden a légitársaság vezérigazgatója.

Akbar Al Baker a budapesti járatnyitásról tartott sajtótájékoztatón elmondta, a gépek töltöttsége (load factor) jelenleg is nagyon magas, és további bővülésre számítanak, pontos számot azonban nem mondott. A heti négy járatot szeptembertől napi járatok váltják fel, és tervbe vették a széles törzsű gépek forgalomba állítását is Budapest-Doha között.

Szeptembertől közvetlen járat lehet Budapest és Doha között, a gépek nem fognak megállni Bukarest – Henri Coanda repülőtéren.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy 2010-ben 10 új desztinációt nyitottak, és idén a budapesti mellett másik három városba indítanak járatokat. A már meglévő hálózat jelentős részén vagy a járatszámokat növelik, vagy nagyobb géptípussal repülik az útvonalat.

A cégcsoport jövőjével kapcsolatban a vezérigazgató kifejtette: 2013-ra 120 úti célt kínálnak majd, ezt 120 géppel repülik majd, illetve 200 repülőre van rendelésük 40 milliárd dollár értékben. Erre azért van szükség, mert egy gépet nem tartanak 5 évnél tovább a flottában, így gördülékeny lehet a géppark cseréje.

Az első Qatar Airways gép hétfőn landolt Ferihegyen. A dohai székhelyű, 1994-ben alapított Qatar Airways egyike a világ hat, ötcsillagos légitársaságának. Flottája nagyobb részben Airbusokból áll, a 94 gép átlagos életkora 4,2 év. A Budapest Airport júniusban jelentette be, hogy a Qatar Airways járatot indít Ferihegy és Doha között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik