Gazdaság

Az Emfesz nem tud róla, hogy nem lesz engedélye

A Magyar Energia Hivatalnál annyit közöltek: vizsgálat folyik az ügyben.

A lakosságot is ellátó gázkereskedő Emfesz Kft. nem értesült arról, hogy a Magyar Energia Hivatal felfüggesztette volna a gázkereskedelmi engedélyét, a hivatal egyelőre csak azt erősítette meg, hogy vizsgálódik.

Az Emfesz kommunikációs tanácsadója, Gallyas Igor azt mondta, nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy az energiahivatal felfüggesztette volna a cég gázkereskedelmi engedélyét. Gallyas Igor ugyanakkor megerősítette a Magyar Nemzet hírét, miszerint az FGSZ Földgázszállító Zrt. felmondta az Emfesz-szel kötött kapacitáslekötési és szállítási szerződést. A Magyar Energia Hivatalnál egyelőre csak annyit mondtak: vizsgálat folyik az ügyben.

Az Emfesz december 22-én jelentette be, hogy egy vevői csoport mintegy hárommilliárd forint tartozása miatt kormányzati segítséget kért, és a kialakult helyzetről tájékoztatta a Magyar Energia Hivatalt. Kormányzati segítségként a földgáz utólagos kifizetésének lehetőségét kérték, hogy ne kelljen előfinanszírozni a vásárolt gázt.

A két ünnep között az Emfesz már miniszterelnöki megbízott kinevezését kérte, de erre nem kaptak választ – mondta Gallyas Igor. Hozzátette, annyit tudnak, amennyit Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Hír TV egyik műsorában mondott: nem kap állami segítséget az Emfesz.

Az Emfesz Kft. 300 ezer lakossági, 300 önkormányzati, 1100 intézményi fogyasztót, hatezer kis- és közepes vállalkozást és több száz ipari céget lát el földgázzal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik