Gazdaság

“Sok családnak több marad a borítékban”

Összességében növekvő fogyasztás várható a kereskedelemben 2011-ben az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint.

Vámos György emlékeztetett arra, hogy a kormány a költségvetés beterjesztésekor 2,5 százalékos növekedéssel számolt. Ennek egy része jut a háztartások fogyasztásának a felét jelentő kereskedelemre. Kifejtette: a bővülés ütemét azonban több tényező befolyásolhatja. Ilyen például az üzemanyagár vagy az élelmiszerek drágulása, utóbbira hatással lehet még 2011 tavaszán is az őszi alapanyag áremelkedés. Alakíthatja még a fogyasztást a téli hideg “ára”, amely a fűtésszámla kifizetésekor jelentkezik és a forint árfolyamának az alakulása, a devizahiteleseknek ugyanis ez is jelentős költségtényező.

A szja változása nyomán azonban sok családnak több marad majd a borítékban 2011-ben és az említett befolyásoló tényezők mellett összességében a fogyasztás növekedni fog – mondta az OKSZ főtitkára.

Vámos György emlékeztetett arra, hogy a válságadóval sújtott nemzetközi cégek tulajdonosai az Európai Bizottsághoz fordultak az adó kapcsán. “Ez nem hiba, hiszen egy tulajdonosnak elemi érdeke minden lehetséges fórum elé vinni az ügyét, abban ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnöknek igaza van, hogy a válságadóról a döntést a magyar kormány hozta. A nemzetközi fellépést azonban nem szabad lebecsülni” – vélte a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik