Gazdaság

Orbán: a világ legmegbízhatóbb pénzévé kell tenni az eurót

Az EU előtt álló feladat nem bonyolultak csak nehéz - írja Magyarország uniós elnökségi köszöntőjében a miniszterelnök.

Meg kell szilárdítani, és a világ legmegbízhatóbb pénzévé kell tenni az eurót Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a magyar EU-elnökség hivatalos honlapján olvasható köszöntőjében 2011 első félévének feladatai között említi egyebek mellett az állandó válságkezelő mechanizmus felállítását és a szerződésmódosítást.

A kormányfő úgy látja, az Európai Unió előtt álló feladat nem bonyolult, csak nehéz. Kezelni kell a ma elharapózónak látszó nemzetgazdasági válságokat, sikeres válságkezeléssel meg kell szilárdítani, és a világ legmegbízhatóbb pénzévé kell tenni az eurót, és úgy kell megújítani az európai gazdasági rendszert, hogy versenyképes legyen az ambíciótól fűtött és a siker éhségétől hajtott új riválisaival – sorolja.

Megítélése szerint a belga elnökség hathónapos munkája egy futóverseny jól sikerült rajtjára emlékeztet: “a magyaroknak most körelőnyt kell kiharcolni, a lengyeleknek pedig jól kell megfutni a célegyenest”. Más szóval ez annyit tesz, hogy a belga elnökség alatt felállították a válságkezelő task force-ot, a magyar elnökség idején pedig végig kell vinni a szerződés módosítását, fel kell állítani az állandó válságkezelő mechanizmust, be kell üzemelni az európai gazdasági szemesztert, ki kell tárni a teljes foglalkoztatáshoz, a munka és a termelés megbecsüléséhez vezető ajtókat, majd a lengyeleknek egy huszáros vágtával meg kell alkotniuk azokat az eszközöket, a többéves kerettervet, amelyekkel ezek a célok elérhetők -– fejti ki a miniszterelnök.

“Ennyi az egész. Nehéz, de korántsem lehetetlen. A háború és a gyűlölet romjai fölé barátságot építeni, térdre kényszeríteni a kommunizmust, újraegyesíteni Európát, megalkotni egy új világpénzt, kiépíteni 500 millió ember és 27 nemzet közös és egységes gazdasági térségét, bizonyára nehezebb volt, mint az a munka, ami most ránk vár. Miért ne lennénk hát optimisták?” – zárja szavait Orbán Viktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik