Gazdaság

Idén már nem zuhan többet a forint?

Érdektelen piacon, lanyha forgalom közepette sodródott gyengülő irányba a forint pénteken: a bankközi kereskedelemben az eurót délután négykor 278,08 forinton jegyezték.
Kapcsolódó cikkek

Péntekre virradóra a jegyzés 277,15 forinton állt a nemzetközi kereskedelemben, napközben pedig 277,10 és 278,50 között alakult a jegyzés, gyengülő forint tendenciával. Az euró/dollár árfolyam csak kismértékben változott pénteken, az euró enyhén gyengült, a kora reggeli 1,3250 körüli dollárjegyzésekről 1,3200 közvetlen közelébe.

Az euró gyengülése részben annak tudható be, hogy az IMF az ír parlamenti szavazás utáni időpontra halasztotta el a döntést az írországi mentőcsomagról. A dollár ugyanakkor az amerikai kereskedelmi deficit váratlan mértékű csökkenésétől kapott támogatást.

A piacon már nem várnak lényeges árfolyammozgást az év hátra lévő részére. A kereskedők a forint árfolyamának további alakulását elsősorban a nemzetközi befektetői hangulathoz kötik. Az uralkodó nézet szerint a piacok már beárazták a 2011-es magyar költségvetésnek tulajdonított kockázatokat a forint árfolyamába.

A dollárt 210,74 forinton jegyzik pénteken délután 1,3205 dolláros euróárfolyam mellett a csütörtök délutáni 209,93 forintos és 1,3214 dolláros jegyzések után. A svájci frank jegyzése 214,32 forint 212,93 forint után, 100 japán jen jegyzése pedig 250,98 forint 250,22 forint után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik