A GVH szerdán közölte, hogy versenyfelügyeleti eljárást indított az ügyben és kedden előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a CooperVision Optikai Cikkeket Forgalmazó Kft., a FOTEX-OFOTÉRT Optikai és Fotócikk Kereskedelmi Kft., a Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft., a Kleffmann & Partner Piackutató Kft. székhelyén, valamint a Novartis Hungária Egészségügyi Kft. CIBA Vision Üzletágának telephelyén.
A GVH szerint a cégek által működtetett információs rendszer alkalmas lehet arra, hogy a többi vállalkozás üzleti döntéseit befolyásoló adatok kerüljenek megosztásra, s ezek segítségével a résztvevő forgalmazók versenykorlátozó módon összehangolhatják piaci magatartásukat. Az üzleti adatok cseréjét jellemzően negyedéves gyakorisággal folytatták egymás között – áll a közleményben.
A GVH közölte, a Kleffman mint piackutató bár nem szereplője és így nem versenytársa a magyarországi kontaktlencsét és ápolószereket forgalmazó vállalkozásoknak, azonban a kartell szervezésében és működtetésében segítséget és háttérszolgáltatásokat, infrastruktúrát nyújt.
A GVH gyanúja szerint e magatartásukkal az eljárás alá vontak feltételezhetően megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.