Gazdaság

Megaberuházást készítenek elő Szabolcsban

Harmincmilliárd forint értékű gazdasági-üzleti park létrehozását készíti elő az Eger Holding Típus System Grund Center Hevesi Építő Kft. Nyíregyháza-Oroson.

A szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely városrészének határában, a 4-es és a 41-es számú főutat az M3-as autópályával összekötő 603-as számú főút mentén mintegy 50 hektár nagyságú lesz a befektetési terület – közölte Kácsor Ferenc, az ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó cégcsoport vezetője szerdán.

Hozzátette: az ipari-kereskedelmi park területén az építkezést megelőző régészeti feltárás már e hét végén befejeződik, a létesítmények tervezése pedig tart. Az elképzelések szerint a nyíregyháza-orosi Mega Gazdasági-Üzleti Parkban egy francia érdekeltségű kereskedelmi üzletlánc épít majd hipermarketet, továbbá barkácsáruházat, sportszer üzletközpontot, valamint kapcsolódó szolgáltatási üzleteket, illetve benzinkutat. Emellett magyar kereskedőknek is épülnek majd üzletek a területen.

Kácsor Ferenc tájékoztatása szerint a tervek elkészítése és engedélyeztetése után előreláthatólag két év múlva kezdődik az építkezés. Az orosi Mega-parkban több száz szabolcsi munkavállaló jut majd foglalkozási lehetőséghez, ami különösen fontos, hiszen a megyében jelenleg is több mint 53 ezer a nyilvántartott álláskeresők száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik