Gazdaság

Több agrártámogatás lesz jövőre

Jövőre több mint 20 százalékkal - 130 milliárd forinttal - nő az agrártámogatás összege - írta a Magyar Nemzet.

Jövőre 593 milliárd forint lesz agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra. Az állattenyésztésnek 33 százalékkal több pénzt biztosítanának – mondta a Magyar Nemzetnek Czerván György, a vidékfejlesztési tárca agrárgazdaságért felelős államtitkára. Az államtitkár a lap szombati számában ismertette: a kormány főként a vidéki foglalkoztatás növelését célozta meg, amikor összeállította az agrárköltségvetés tervezetét.

A jövő évi költségvetésben nemcsak a tárgyévi szükségletekre, hanem az elmaradt kifizetésekre is forrásokat biztosítottak. Ennek eredményeként a hazai támogatások mértéke a jövő évi költségvetésben 12 milliárd forinttal magasabb az idei előirányzatnál, többek között ebből szeretnék kifizetni az elmaradt állattenyésztési támogatásokat.

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra – intézményi ráfordítások nélkül – jövőre összesen 593 milliárd forint jut. E kassza három lábon áll: nemzeti támogatások (63,7 milliárd forint), uniós társfinanszírozással működő támogatások (205,5 milliárd forint) és uniós közvetlen támogatások (323,4 milliárd forint). Az utóbbi nagy része területalapú támogatás, egy kisebb, csökkenő része pedig a piaci támogatásokból tevődik össze; ez nem szerepel a költségvetésben, de az ágazat számolhat vele. Az összes támogatás 20 százaléka hazai, 80 százaléka uniós forrás – mondta az államtitkár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik