Gazdaság

Harmadával nagyobb a deficit az éves hiánycélnál

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - előzetes pénzforgalmi mérlege októberben 43,6 milliárd forint hiánnyal zárt.

Az első tíz havi hiány 1132,7 milliárd forint, az éves előirányzat 131,1 százaléka volt – közölte honlapján az előzetes adatokkal megegyezően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.

Az októberi 43,6 milliárd forintos államháztartási deficiten belül a központi költségvetés 53,5 milliárdos, a társadalombiztosítás 7,7 milliárdos hiánnyal, míg az elkülönített állami pénzalapok 17,6 milliárdos többlettel zártak.

A központi költségvetésbe októberben 35,3 milliárd forint érkezett a hitelintézetektől különadó címen. Az NGM közleménye szerint a központi költségvetés bevételei összességükben közel 33 milliárd forinttal elmaradtak a tavalyi októberi összegtől.

A kiadási oldalon mintegy 82 milliárd forint többlet áll a tavaly októberihez képest, amelyet elsősorban a tb-alapok kiadásainak nagyobb költségvetési támogatása okozott és az eltérő finanszírozási rend következménye.

A múlt év októberében a központi kormányzat 10,7 milliárd forint többlettel zárt, az első tíz hónap egyenlege 1047,8 milliárd forint passzívumot mutatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik