Gazdaság

Kgfb: indul a finis előtti roham

Vasárnap estig több mint 220 ezren váltottak kötelező biztosítást a Netrisk.hu biztosítási portálon. A korábbi évek tendenciái alapján az utolsó 10 napban még ugyanennyi átszerződés várható.

Vasárnap átlépte a 220 ezret a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon kötelezőt váltók száma, ami időarányos új rekord. A múlt évi arányok alapján egyre valószínűbb, hogy az országosan kötelező biztosítást váltó autósok száma is rekordot dönt az idén, elérve a 2 milliót. Így az idei lenne az első kötelező kampány, amelyben az autósok több mint fele él a felkínált lehetőséggel.

Az átszerződéssel elért megtakarítás átlagosan meghaladja a 13 ezer forintot, ami ugyanakkor a konkrét esetekben sokszor több tízezer forintos megtakarítást jelent.

A biztosítók erősorrendjét nézve a mezőny négy részre szakadt. Az új kötelező biztosítási szerződések felét a K&H és az Allianz köti, őket az Astra és a KÖBE követi, majd a Posta és az MKB Biztosító áll.

A biztositas.hu alkuszi portál által készített elemzés szerint 5 ezer forint körül van az a lélektani határ, melyért az autósok már meggondolják a biztosítóváltást. A biztosítók idén ismét rekordösszegeket költöttek hirdetésre, sokan azonban most tanácstalanul állnak közülük, mert a 18 ezer forintra leeső átlagdíj miatt jelentős veszteségeket lesznek elkönyvelni jövőre.

A kotelezo.hu szerint is az utolsó napokra hagyja az autósok jelentős része a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának megkötését. Idén tízből kilenc autós találhat magának a meglévőnél kedvezőbb biztosítást, a kampány zárásáig pedig még mintegy 700-800 ezer autós rohamát jelzi előre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik