Gazdaság

Kgfb: a K and H a kampány eddigi nyertese

Az eddig felmondott és megkötött új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekből a legnagyobb gyarapodást a K&H Biztosító mondhatja magáénak.

A netrisk.hu alkusz portálján megkötött első 120 ezer kgfb-szerződés elemzése alapján a K&H Biztosító az idei kampány első félidejének legnagyobb nyertese. Az új szerződések felét az Allianz és a K&H Biztosító kötötte, nagyjából fele-fele arányban, de míg az Allianz gyakorlatilag ugyanannyi ügyfelet veszített eddig, mint ahányat nyert, a K&H mintegy 30 ezer új szerződésére kevesebb, mint 10 ezer elvesztett jut.

A K&H után az Astra áll a legjobban 13 500 új szerződéssel, miközben új szereplőként ügyfelet nem veszíthetett. Az alkuszok szerint az Astrától egyelőre tartanak az ügyfelek: kevesebb, mint feleannyi szerződést kötött a társaság az első két hétben, mint ahányszor – a kalkulációk negyedében – a díjszámítás során a legkedvezőbb árat adta. Hasonlóan nagy a visszautasítási arány a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) esetében.

A várhatóan valamivel több mint 1,5 millió kgfb-váltó nem egyenletesen oszlik meg az ország egyes területei között – áll a biztositas.hu elemzésében. A megyék közül a legaktívabb Pest megye (itt várhatóan mintegy 75 százaléka vált majd az autósoknak), Budapest 66, majd Fejér megye a maga 64 százalékával. Az utolsó helyeken Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye található, ahol a váltók száma várhatóan nem éri majd el a 30 százalékot sem.

A casco biztosítások díjai két hét alatt több mint 40 százalékkal estek, a korábbi, átlagosan 90-95 ezer forintos éves díjak ugyanis 50 ezer forint alá csökkentek. Így a kgfb-vel együtt casco biztosítást váltók átlagosan mintegy 45 ezer forintot takarítanak meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik