Gazdaság

Feljövőben a takarékbankok

Jelentősen növelték súlyukat a pénzügyi közvetítő rendszerben a hazai szövetkezeti hitelintézetek, míg a bankok céges hitelállománya csökkent - számol be a Világgazdaság.

Míg a takarékszövetkezeti szektor céges hitelállománya az első fél évben 15,1 százalékkal nőtt, addig a bankoké 6,5 százalékkal csökkent. A takarékszövetkezetek pozíciói tovább javulhatnak a közeljövőben.

Varga Antal, a takarékok 90 százalékát tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője a lapnak elmondta: várhatóan már az idén megállapodnak a kormánnyal egy jelentős hitelkeretről, a jelenlegi tárgyalások arról szólnak, hogy az állam 100 milliárd forint alárendelt kölcsöntőkét nyújtana a szektornak.

A szövetkezetek szeretnék azt is elérni, hogy előnyben részesítsék őket az állami és önkormányzati megbízásoknál. Mindezek eredményeként reményeik szerint tíz év alatt két-háromszorosára nőhet a szövetkezeti hitelintézetek részesedése a pénzügyi szolgáltatások piacán – írta a Világgazdaság.

AJÁNLOTT LINKEK:

Térnyerésben a takarékok (Világgazdaság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik