Gazdaság

Szövetkezeti bankokat hitelezhetnek Orbánék

A kormány hosszú futamidejű kölcsönnel segítheti a szövetkezeti bankokat, hogy azok a mostaninál nagyobb mértékben hitelezhessék a kis- és középvállalkozásokat (kkv) – közölte Orbán Viktor.

Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke bírálta a Nyugatot amiatt, hogy az kihelyezte a termelést más kontinensekre, az életszínvonal megtartásához ennek visszaszerzése szükséges, amiben Kelet-Európának jók az esélyei.

Ehhez azonban tőke kell – tette hozzá. A magyarországi takarékok több mint 90 százalékát tömörítő OTSZ azt szeretné, ha kedvezményes kötvényeket tudnának kibocsátani az európai szövetkezeti bankok piacára.

Demján Sándor szavaira utalva Orbán Viktor azt mondta, hogy a takarékok fokozódó aktivitását kész segíteni a kormány azzal, hogy hosszú lejáratú kölcsönt ad tőkeként. Demján arról beszélt, hogy a takarékszövetkezeti rendszer a tipikus finanszírozója a magyar kkv-knak, a miniszterelnök pedig úgy fogalmazott, hogy a két terület egy család.

Orbán abban is egyetért Demjánnal, hogy a jövőt a termelésre kell alapozni a spekuláció helyett. A kormány nemzeti ügyként kezeli a magyar tulajdonú vállalkozások segítését, ezen belül is a kkv-két, amelyeket előnyben fog részesíteni az uniós támogatások megszerzésében – mondta Orbán Viktor.

A kitűzött makrogazdasági célok elérése érdekében a szövetkezeti bankok 5-6 százalékos ágazati részesedését 10 év alatt háromszorosára kellene növelni – közölte a kormányfő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik