Gazdaság

Stagnált a spanyol, csökkent a görög gazdaság

Rosszul teljesített a gazdaság az euróövezet két leggyengébb láncszemének tartott országában: Görögországban csökkent a GDP, míg Spanyolországban gyakorlatilag megállt a növekedés.

A spanyol statisztikai hivatal adatai szerint a hazai össztermék gyakorlatilag ugyannyi volt a harmadik negyedévben, mint a másodikban, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig mindössze 0,2 százalékkal nőtt. Április-június között is mindössze 0,2 százalékos volt a negyedévre vetített növekedés.

A legtöbb elemző arra számít, hogy a gazdasági növekedés továbbra is vontatott lesz, mert a nagy munkanélküliség fékezőleg hat a gazdaságra a fogyasztói kiadások csökkenése révén, a vállalatok sem nagyon költekeznek, az egykori húzóágazat, az építőipar pedig továbbra is küszködik a fellendülés idején megépített mintegy egymillió eladatlan lakás terhével.

Görögországban is hasonló a helyzet, de ott nem stagnált a gazdaság, hanem 1,4 százalékkal visszaesett a harmadik negyedévben a másodikhoz képest, amikor még 1,8 százalék volt a csökkenés.

A kormány itt is számos megszorító intézkedést foganatosított, hogy eleget tegyen a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió által nyújtott 110 milliárd eurós hitel feltételéül szabott követelményeknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik