fed
Gazdaság

Százmilliárdokat pumpálnak az amerikai gazdaságba

A Fed 600 milliárd dollárt fordít kötvényvásárlásokra 2011 második negyedévének végéig - jelentette be Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke.

A Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) kedd-szerdai ülését követő tájékoztatón ismertette az elnök a gazdaságösztönző célú mennyiségi monetáris enyhítő intézkedések részleteit.

A gazdaságösztönző program keretében a Fed 600 milliárd dollárt fordít kötvény vásárlásokra 2011 második félévének végéig havi 75 milliárd dolláros tételekben. A kötvényvásárlások gazdaságösztönző hatását a Fed folyamatosan figyelemmel követi és a kötvényvásárlások mértékét szükség szerint módosítja.

A Fed legfőbb döntéshozó testülete kész további kötvényeket is vásárolni, amennyiben a gazdaság továbbra is gyengélkedni fog, azaz az infláció túlságosan alacsony szinten marad és a munkanélküliség tovább nő.

A Fed korábban, a 2008 decemberétől 2010 márciusáig terjedő időszakban összesen 1,75 billió dollár értékben folytatott hasonló pénzpiaci műveleteket. A mostani bejelentés érdekességét az adja, hogy a korábbi időszakban még visszaesést mutatott az világ vezető gazdasága, míg az elmúlt időszakban már bővült az amerikai GDP.

Az intézkedés összértéke elérheti a 850-950 milliárd dollárt is, ugyanis a Fed 2011 második negyedévének végéig havonta 35 milliárd dollár értékben megújít kezelésében lévő jelzálogkötvényeket is. A Fed augusztusban még úgy nyilatkozott, hogy ezeket az értékpapírokat nem újítja meg.

Az amerikai gazdaság állapotáról a Fed megállapította, hogy a gazdasági növekedés továbbra is lassú lesz, a fogyasztás pedig a magas munkanélküliség miatt csak lassan indul be. Az infláció még jelentős ideig gyenge lesz.

A bejelentett program értéke összességében 100 milliárd dollárral haladja meg az elemzői várakozásokat. Az amerikai tőzsdék éles kilengéssel reagáltak, némi esést követően, a bejelentés után mintegy háromnegyed órával már emelkedést mutattak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik