Gazdaság

Pórul járhatnak a biztosítók az alacsony kgfb-díjakkal

Lehet, hogy elkalkulálták magukat a biztosítók és már-már túlságosan is olcsók lettek az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjak.

Az első adatok alapján a 4 millióból több mint 3 millió autós talál majd magának kedvezőbb díjat, ami alapjaiban változtathatja meg a kötelező biztosítási piacot – közölte a biztositas.hu internetes alkusz szerdán.

Az autósonként átlag 12 ezer forintos megtakarítás az eddig legalacsonyabbnak számító tavalyi díjszintet is tovább csökkenti, így idén jóval az évi 20 ezer forint alá csökkenhet a kgfb átlagára.

Az első váltók közül legtöbben az Allianz, a K&H és az Astra biztosítók, valamint a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) ajánlatát választották, de ezen biztosítóknak sincs igazi okuk az ünneplésre, mivel olyan alacsony díjon szereznek most új ügyfeleket, ami könnyen veszteségessé teheti üzletágukat.

A kampányban minden bizonnyal nagyszámú casco biztosítást is lecserélnek majd az autósok, mivel az alkuszok együtt kínálják majd oldalaikon a kgfb-t és a casco biztosítást. A cascón átlagosan megtakarítható 20-30 ezer forint miatt a két terméken – együttesen – megtakarítható összeg már 40 ezer forint körüli lehet évente, s ez már minden magyar család számára bizonyosan vonzó lesz – idézi a közlemény Rácz Istvánt, a biztosítas.hu ügyvezetőjét.

Az első adatok alapján legtöbben az Allianz, az Uniqa, az Aegon, a Genertel és a Generali biztosítóktól távoztak. A szerzési adatokból kitűnik, hogy az egyes társasághoz való visszaszerződés is jellemző, az alacsonyabb díjak elérése érdekében. Ez azért érdemel figyelmet, mert a legtöbb biztosító kinyilvánította: a régi és az új ügyfeleknek ugyanazt a díjat ajánlja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik