Gazdaság

Kötelező biztosítás – magyar űrhajógyártók előnyben

Az építőipart és élelmiszerkereskedőket büntetik a biztosítók

Az „űrjárművek” gyártói lehetnek az idei kötelezőbiztosítás nagy nyertesei, különösen akkor, ha legalább öt, úgynevezett flottában kezelhető autóra kötnek biztosítást – derül ki a CLB biztosítási alkuszcég szerkesztőségünknek elküldött elemzéséből. Ez a tevékenység is szerepel abban a körben, amelyre a biztosítók nagy kedvezményt adnak a vállalkozásoknak.

Az ennél sokkal gyakoribb élelmiszer- és építőipari ágazatban működő cégeket viszont extrán büntetik, rajta lesznek a legtöbbet fizetők top tízes listáján. A flottadíjak újdonsága, hogy azt a korábbi egyéni megállapodás helyett a vállalkozások tevékenysége szerint, az úgynevezett TEÁOR alapján határozzák meg a szolgáltatók.

Mostantól tehát a tevékenység alapján dől el, melyik vállalkozásnak lesz drága a biztosítása, s melyik kap kiemelt kedvezményt. Az alkuszcég elemzéséből kiderül, hogy a biztosítók szerint a kis vállalkozások alkalmazottai jobban vigyáznak a cégautókra, óvatosabban vezetnek, mint egy nagyobb vállalat dolgozói ezért nekik jobb konstrukciót kínálnak.

Kiemelkedően nagy kedvezményt kaphatnak viszont – ugyancsak a tevékenységük alapján a márkakereskedői, a mezőgazdasági, az állami és az önkormányzati flották is.

A legkisebb kötelezőt fizető cégek

TEÁOR Tevékenység alapján

01.11 Gabonafélék, egyéb máshova nem sorolt növények termelése

01.12 Zöldség, dísznövény termelése

01.13 Gyümölcs, fűszernövény termelése

01.21 Szarvasmarha-tenyésztés

01.22 Juh-, kecske-, lótenyésztés

01.23 Sertéstenyésztés

01.24 Baromfitenyésztés

01.50 Vadgazdálkodás

05.01 Halászat

35.30 Légi-, űrjármű gyártása, javítása

A legtöbbet fizetők

TEÁOR Tevékenység

41.00 Víztermelés, -kezelés, -elosztás

45.21 Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése

45.33 Víz-, gáz-, fűtésszerelés

45.43 Padló-, falburkolás

52.11 Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem

52.12 Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem

52.21 Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem

52.22 Húsáru-kiskereskedelem

52.23 52.24 Pékáru-, édesség-kiskereskedelem

52.31 Gyógyszer-kiskereskedelem

Ajánlott videó

Olvasói sztorik