Gazdaság

Idén újabb mélypont lehet a lakásépítésben

A befejezett lakásépítkezések 2009 óta tapasztalt alakulása a lakásépítés újabb mélypontját valószínűsíti 2010-re - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Idén az első kilenc hónapban 13 340 új lakás épült, 34 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig 14 188 volt, 37 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

A KSH adatai szerint Budapesten, ahol az új lakásépítési engedélyeket tekintve az év korábbi időszakában még enyhe növekedés, illetve stagnálás volt megfigyelhető, most 6 százalékos a csökkenés.

Az egy évvel korábbihoz képest a fővárosinál jóval erőteljesebb, 52 százalékos a visszaesés a megyei jogú városokban, míg a községekben 49, a többi városban pedig 46 százalékkal kevesebb engedélyt adtak ki.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 93 négyzetméter, 2 négyzetméterrel nagyobb, mint 2009 első három negyedévében.

A vizsgált időszakban 553 üdülőegységet építettek, és 375 üdülőépületben 426 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 80 százalékkal haladja meg a tavalyit, az engedélyezetteké azonban felére esett vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik