Gazdaság

Közel a megállapodás a Malévról

Az alkut a kormányfőknek kell megkötniük.

Megegyezés közelébe jutott a kormány a Malév kisebbségi tulajdonosával, a Vnyesekonombankkal – írja a Népszabadság. A lap forrása Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Bloomberg hírügynökségnek adott interjúja alapján azt mondta: jelen állás szerint az orosz állami bank átadja a teljes irányítást a magyar államnak, kiszáll a Malévból, de úgy, hogy ez anyagi értelemben “ne fájjon”.

A miniszter azt mondta: három befektetői csoporttal folytatnak intenzív tárgyalásokat. A Népszabadság információi szerint jelenleg török és amerikai körökkel zajlanak a megbeszélések. A megállapodás sürgető, hiszen a Malév finanszírozása jó esetben január elejéig biztosított.

Mint ismert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egy hónapja csaknem 15 milliárd forinttal megemelte a Malév Zrt. tőkéjét. A Malév 95 százaléknyi részvénye tavasszal került a magyar állam tulajdonába, a maradék öt százalék felett rendelkezik a Vnyesekonombank.

Az Malév-ügyről a végső szót a két kormányfőnek kell kimondania. Mint ismert tegnap az orosz kormányfő moszkvai látogatásra hívta meg Orbán Viktort egy, a neki megfelelő időpontban. Az orosz kormány sajtószolgálata tudatta, hogy Putyin telefonon tárgyalt magyar kollégájával a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik