Gazdaság

Kormányzati tőkeinjekció a Malévnak

Fellegi Tamás nem zárta, hogy később újra eladják a légitársaságot.

A kormány felhatalmazása alapján tőkejuttatásra tesz javaslatot a Malévnél a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a légitársaság mai közgyűlésén – írja a Népszabadság és a Napi Gazdaság és a Világgazdaság.

A nemzeti fejlesztési miniszter a Világgazdaságnak azt mondta: a légitársaság örökölt jogi és pénzügyi helyzete miatt a vállalat folyamatos finanszírozása érdekében adnak újabb forrást. A pótlólagos forrásbevonást a cég adósságai, azok kamatterhei, az elmúlt időszak drasztikus kerozinár-emelkedése és a Ferihegyi repülőtér leminősítése miatt visszaesett forgalom is elkerülhetetlenné teszi – tette hozzá Fellegi tamás.

A miniszter a Malév esetleges eladását firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy “előzetesen nem zárnék ki semmit”. A kormány stratégiai szándéka az, hogy növelje az állam szerepét a gazdaságban, ebbe beleértik az állami tulajdon megtartását, erősítését is. Ez a közlekedésre, a Malévra is érvényes. Ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy a Malév helyzete rendkívül kritikus, a stratégiai tervezés mellett itt is azonnali kármentést követelő feladataink vannak – fűzte hozzá.

A miniszter közölte, a kormány még idén stratégiai döntést hoz a közösségi közlekedésről. Mint mondta, a mostani nem hatékony és nehezen átlátható tarifarendszer a vasútnál egyértelműen átalakításra szorul. “Ehhez egészen biztosan hozzá kell nyúlni, a jelenlegi finanszírozási struktúra nem tartható”. Fellegi Tamás azt mondta: arra számít, hogy az energiaszolgáltatókkal szeptember végére, október elejére megállapodás közeli helyzet alakul ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik