Gazdaság

Vodafone: veszélyezteti a fejlesztéseket a válságadó

A Vodafone Magyarország tárgyalásokat kezdeményez a kormányzattal az extra adó miatt - a cég szerint - veszélybe került további fejlesztésekről.

A Vodafone Magyarország közleményében idézi Marchhart Pált, a távközlési társaság vezérigazgató-helyettesét, aki szerint a különadó veszélyezteti “az ország versenyképessége szempontjából nagyon fontos” harmadik és negyedik generációs mobilhálózatok fejlesztését.

A közleményben leszögezik, hogy a Vodafone Magyarország megérti a kormányzat azon szándékát, hogy a költségvetés számára további forrásokat teremtsen elő annak érdekében, hogy az Európai Unió és a nemzetközi pénzügyi intézmények által elvárt hiánycélt teljesíteni tudja.

“A különadó ránk jóval nagyobb terheket ró, mint versenytársainkra. Minden eszközzel arra törekszünk, hogy ügyfeleink és dolgozóink ebből a lehető legkevesebbet érezzék meg. Tárgyalásokat kezdeményezünk a kormányzattal az extra adó miatt veszélybe került, a fogyasztók érdekeit és a magyar gazdaság versenyképességét is szolgáló további fejlesztések sorsát illetően” – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

A távközlési szektortól 2010-2012 között évi 61 milliárd forintot, az energetikai szektortól évente 70 milliárdot, a kereskedelmi áruházláncoktól 30 milliárdot vár a kormányzat a válságadó révén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik