Gazdaság

Nem fehérít az egykulcsos

Alig fehéríti a gazdaságot az egykulcsos szja, amely új munkahelyeket sem teremt érdemben – mondta Kopits György a Parlamentben. A Költségvetési Tanács első embere szerint a különadók kivezetése után 700 milliárdos lyuk tátong majd a büdzsében.

A most tárgyalt, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetéséről szóló törvényjavaslat eredményszemléletben mintegy 300, pénzforgalmi szemléletben pedig 275 milliárd forint bevételcsökkenést jelent 2011-ben; ez utóbbi szám 2012-ben nagyjából 500 milliárd forintra nő – mondta Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke az Országgyűlés Költségvetési és Számvevőszéki Bizottságának keddi ülésén. A büdzsé és a hozzá érkező módosító javaslatok számszerűsítésével megbízott intézmény vezetője hozzátette: számaik előzetes becslések, és az augusztusban általuk felvázolt alappályához képest értendők (akkor még kétkulcsos szja-val és 15 millió forintos sávhatárral számoltak, a hatályos adótörvényeknek megfelelően).

A családi adóalap-kedvezmény önmagában több mint 130 milliárdos, a külön adózó jövedelmek (például tőzsdei árfolyamnyereség-adó) adókulcsának 16 százalékra csökkentése pedig nagyjából 65-70 milliárdos bevételkiesést jelent – részletezte a számításokat az elnök.

Alig fehérít

A kis keresetűek fogyasztására és munkakedvére az új adórendszer nem lesz érdemi hatással a tanács számításai szerint. Az alacsonyan képzettek és alacsonyabb keresetűek körében, ahol jelentős aktivitás-növekedést várhatnánk, alig változik a határadókulcs (vagyis a többletmunka nem jelent érdemben több pénzt is), így ebben a körben a munkakínálat érdemben nem változik. A szegényebb rétegek fogyasztása sem bővül, mert jövedelmüket eddig is felélték, ezután is fel fogják, így hitelképességük sem javul.

A magasabb jövedelműeket a határadókulcs érdemi csökkenése több munkára ösztönzi, ők viszont nem növelik fogyasztásukat a többletjövedelmük arányában, annak jelentős részét inkább megtakarítják – prognosztizálja a Költségvetési Tanács.

Az egykulcsos szja alig növeli a foglalkoztatottságot, és alig fehéríti a gazdaságot – derült ki Kopits György szavaiból. Az adóváltozás rontani fogja a nettó exportot, hiszen a 2011-ben 1,1, 2012-ben 0,7 százalékkal növekvő fogyasztás egy része importot generál. A megnövekedett fogyasztás ezen kívül az inflációt is emelheti, mintegy 0,2-0,3 százalékponttal mindkét évben. A GDP növekedés az adócsomag hatására mintegy 0,2 százalékponttal lesz magasabb az egyébként vártnál. A változtatás a versenyszektor foglalkoztatottságát élénkíti, 2014-ig összességében nagyjából 15 ezer fővel – számszerűsítette az intézmény előzetes prognózisait a költségvetési tanács elnöke.

2013-tól nagy lyukat hagy

Az szja-változások, az új különadók együttes hatásaként a költségvetés egyenlege már 2012-ben is mintegy 200 milliárd forinttal romlik, 2013-ban és 2014-ben (a különadók kivezetésével) viszont már nagyságrendileg 700 milliárd forint az elmaradás az alappályához képest – figyelmeztetett Kopits György, aki szerint középtávon a fenntarthatóság megőrzéséhez további, jelentős intézkedések szükségesek.

Orbán Viktor miniszterelnök ezzel tökéletesen tisztában van: „Nem mondhatunk le a közszolgáltatások ésszerű átalakításáról, amire három évünk van. Eddig tart a különadók hatása, és a kormány máris tárgyal az önkormányzatokkal az általuk üzemeltetett közszolgáltatások jövőjéről” – közölte hétfőn a Parlamentben.

Nem tetszik a nyugdíjpénztárak megsarcolása

„A magán-nyugdíjpénztári befizetések állami nyugdíjrendszerbe történő átirányítása sajnos újabb példája a költségvetési átláthatóság és fenntarthatóság együttes sérüléseinek” – mondta Kopits György.

Rövid távon az intézkedés látszólag kizárólag pozitív fiskális következményekkel jár, hosszabb távon azonban – a társadalombiztosítási nyugellátó rendszer kötelezettségeinek emelkedése miatt – az egész nyugdíjrendszer fenntarthatóságát rontja – vélte a Költségvetési Tanács elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik