Gazdaság

Hitelgarancia nélkül felszámolás vár a TE Ganz-Röck Zrt.-re

Ha nem vállal garanciát a kormány a TE Ganz-Röck Zrt. hitelfelvételéhez, akkor megkezdődhet a felszámolás.

“Ha nem lesz állami garancia és a jelenlegi befektető feltételeit nem tudjuk teljesíteni, akkor csak a felszámolás marad” – közölte Szentesi Lászlóné. Ebben az esetben a dolgozók a több mint hat hónapja elmaradt bérük egy részéhez juthatnak csak hozzá – közölte újságírói kérdésre válaszolva a TE Ganz-Röck Zrt. igazgatóságának elnöke kedden Kiskunfélegyházán.

Szentesi Lászlóné szerint a cégnek van valamennyi vagyona, melynek értékesítéséből a felszámoló “valamennyire tudja a dolgozókat kártalanítani”, valamint a bérgarancia-alapból is kaphatnak pénzt a munkások.

Hangsúlyozta: szükség van arra, hogy legyen egy azonnali és gyors befektető, aki tőkeemelést hajt végre, és szükség van a hitelre is, hisz a felhalmozott adósságokat csak mindkét feltétel teljesülése esetén tudnák kezelni.

Véleménye szerint a feltételek teljesülése esetén “a megkezdett reorganizációs folyamatot be lehet fejezni, a dolgozók részére az elmaradt béreket ki lehet fizetni” és a vállalat piaci pozícióit meg lehetne erősíteni.

Kedden délelőtt a kiskunfélegyházi városházán zárt ajtók mögött folytatott tárgyaláson részt vett Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, az elmaradt béreik kifizetése miatt sztrájkoló munkások képviselői, valamint Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik