Gazdaság

Kiegyenlítik a számlát Matolcsyék

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken átutalja az ITD Hungary-nak és a Magyar Turizmus Zrt.-nek a teljesítéssel igazolt, még fennmaradó költségvetési támogatásokat.

A minisztérium közölte, hogy a kormány döntésének, valamint a minisztériumok közötti munkamegosztásnak megfelelően 2011. október 11-ig kell rendezni az ITD Hungary és a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) finanszírozását.

A közlemény szerint a Magyar Közlönyben október 6-án megjelent kormányhatározat rendezi az eddig két minisztérium felügyelete alatt álló ITDH és MT Zrt. helyzetét. A minisztériumok közötti munkamegosztással megegyező friss kormányhatározat szerint október 11-ig kell átvezetni a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz az ITDH és az MT Zrt. finanszírozását is biztosító célelőirányzatokat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azért, hogy a célelőirányzatok átadása után a pénzügyi viszonyok rendezettek legyenek, átutalja a teljesítéssel igazolt, még fennmaradó költségvetési támogatásokat pénteken.

Korábban több sajtóorgánumban is megjelent, hogy a minisztérium nem fizet az ITDH-nak. A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írta: hiába várja május óta az alapvető működéshez szükséges pénz átutalását a Matolcsy György által vezetett Nemzetgazdasági Minisztériumtól a tárca szakmai felügyelete alatt működő ITDH.

Márton Péter, az ITD Hungary igazgatóhelyettese csütörtökön közölte, hogy az ITD Hungary május óta nem kapja meg a működéséhez szükséges forrásokat az illetékes minisztériumtól, ugyanakkor egy kormányhatározatra hivatkozva a cégnél arra számítanak, hogy október 11-e után megoldódnak a nehézségek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik