Gazdaság

Kopint-Tárki: 1,2 százalékkal nőhet idén a GDP

A korábbi 1,5 százalékos előrejelzés helyett 1,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol Magyarországon 2010-re a Kopint-Tárki.

A kutatóintézet ugyanakkor nem változtatott 2011-es, 3 százalékos GDP-növekedési előrejelzésén.

Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója csütörtökön elmondta : a várhatóan kisebb gazdasági növekedés oka, hogy a vártnál – és az év elején tapasztaltnál – alacsonyabb volt a bérdinamika az év folyamán, valamint, hogy ezzel párhuzamosan nőttek a háztartások pénzügyi megtakarításai.

A Kopint-Tárki a háztartások végső fogyasztásának idei csökkenését 1,5 százalékról 2,5 százalékra módosította – fűzte hozzá a vezérigazgató.

Az idei évre 3,8 százalékos, jövőre pedig 3,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vár a kutatóintézet. Palócz Éva ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az augusztus végi 1081 milliárd forintos hiány 870 milliárdra történő “ledolgozásához” 200 milliárd forintos többlet kell az utolsó negyedévben, ennek megvan a fedezete. A bruttó államadósság a GDP 82 százaléka lehet idén, jövőre pedig 80 százaléka.

A gazdasági növekedés húzóereje továbbra is az export, a termelési oldalon pedig az ipar – emelte ki. Kifejtette: idén a 2009-es súlyos visszaesésből viszonylag gyorsan magához tért az ipar, a kedvező nemzetközi konjunktúra gyors ütemben növeli az ipar exportértékesítését. A belföldi eladások növekedése azonban még mindig várat magára – fűzte hozzá.

A kutatóintézet idénre 5 százalékos inflációt vár, ez megegyezik a nyári előrejelzéssel. Palócz Éva elmondta: az EU-ban az egyik legmagasabb magyar árindex oka részben az ÁFA és a jövedéki adók tavalyi emelése, részben pedig a rossz időjárás miatti élelmiszerár-emelkedés. Jövőre 3,5 százalékos inflációt vár a Kopint-Tárki.

A bruttó nominális jövedelmek várhatóan 2,5 százalékkal, a nettó reálkeresetek 2,2 százalékkal nőhetnek idén, jövőre pedig tovább lassul a növekedés: 2-2 százalékkal növekedhet mindkettő az előrejelzés szerint. Ezzel egyidejűleg a foglalkoztatás stagnálására kell számítani, a munkanélküliség az idei 11 százalékról csak kismértékben csökkenhet jövőre, 10,5 százalékra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik