Gazdaság

Vége a tömeges vagyonvizsgálatnak

A hatóság kampányszerűen újabb vizsgálatokat nem indít a jövőben.

Folyamatban lévő ügyeiket még lezárják az adóellenőrök, de a hatóság vélhetően, mint korábban, csak néhány százat végez a jövőben – írja a Napi Gazdaság. Vagyonosodási vizsgálatok ugyanis azelőtt is voltak, hogy Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő megrendelt a hatóságtól éves szinten tízezret.

Mivel a megrendelt esetszámot tartani kellett a vizsgálatot sok kritika érte, olyan embereket is ellenőriztek, akik semmt nem követtek el. Emellett az APEH módszerei sem voltak népszerűek, nem fogadták el például a készpénzes, csak a bankszámlás ügyleteket, de vitás volt a hatóság elképzelése arról is, hogy adott életvitelt mekkora összegből lehet fenntartani – emlékeztet a lap.

Ezzel együtt az ellenőrzések javították az adómorált. Míg 2005-2008-ban az átlagjövedelem 1,59 millió forintról 1,88 millió forintra nőtt – 1,9 milliós csúccsal 2007-ben -, azok körében, akik átestek a vizsgálaton, az átlagjövedelem 2,6 millió forintról – 3,88 milliós 2007-es csúccsal – 3,3 millió forintra emelkedett – írja a Napi Gazdaság.

Az idén kifejezetten szja-t érintően 1504 ellenőrzés zárult le, ezek 80 százaléka végződött megállapítással. Összesen 15,1 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak fel a revizorok, a befejezett ellenőrzések 30 százaléka, a feltárt adókülönbözetnek pedig fele a közép-magyarországi régióhoz kapcsolódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik