Gazdaság

Átalakul az APEH

Átalakul az APEH szervezete: többek között ismét lesznek megyei igazgatóságok.

Október elsején az eddigi Kiemelt Adózok Igazgatósága mellett létrejön a Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatósága – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló kormányrendelet módosítása a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. Burillák Attila, az APEH szóvivője azt közölte, hogy az adóhatóság szervezeti átalakulásáról a jövő héten közölnek részleteket.

A módosult jogszabály értelmében az adóhivatal a honvédséggel, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatban álló adózókat is ellenőrizheti, ezt a Kiemelt Ügyek Igazgatósága végzi majd.

A rendelet szövege szerint a Kiemelt Ügyek Igazgatósága az APEH elnökének utasítására, honvédelmi vagy nemzetbiztonsági érdekek által indokolt esetben a hatáskörébe nem tartozó, a Magyar Honvédséggel, illetőleg a nemzetbiztonsági szolgálatokkal szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózónál is végezhet ellenőrzést.

Egy másik új kiegészítés szerint a megyei (fővárosi) igazgatóságok – az APEH elnökének utasítására vagy engedélyével – az ország egész területén jogosultak ellenőrzés lefolytatására és az ellenőrzés során egyes eljárási cselekmények foganatosítására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik