Gazdaság

A vártnál kisebb forgalom a sármelléki reptéren

Elmarad a 25-30 ezerre becsült tervezettől a sármelléki FlyBalaton nemzetközi repülőtér forgalma, jó, ha 20 ezren megfordulnak a reptéren az idén.

Ezzel együtt a múlt téli, több hónapos kényszerszünet után tavasszal új üzemeltetővel újranyitott létesítményt működtető FB Airport Kft. ügyvezetője szerint nincs ok panaszra, hiszen tavaly csak tizenkétezer utast fogadott a légikikötő, vagyis majd duplájára növelték a forgalmat, ráadásul az idén felélénkült a teherszállítás; hetente kétszer landol cargogép a zalai reptéren.

Gubicza Ágoston elmondta: bár a személyforgalom nem a várakozásaik szerint alakult, a tehergépek érkezése jócskán javított a mérlegen, így várhatóan a tervezettnél kisebb veszteséggel zárják első évüket.

A repteret áprilistól üzemeltető cégnél tavasszal úgy kalkuláltak, hogy 2015-ig, a 300 ezres utasforgalom eléréséig évi mintegy 500 milliós veszteséggel működhet a légikikötő. Ezt az összeget részben hitelből finanszíroznák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik