Gazdaság

Rajtunk tartja figyelő szemét az EBRD

Magyarországot szoros figyelemmel kell kísérni, mert az ország középtávú gazdaságpolitikájának vonalai továbbra sem világosak - közölte Thomas Mirow.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke erről az AP hírügynökségnek beszélt egy, az osztrák pénzügyminisztérium által szervezett bécsi konferencián.

A Reuters Insider TV-nek azt mondta: Magyarországnak helyre kell állítania a bizalmat a nemzetközi befektetőkkel, és meg kell szüntetnie a devizában történő hitelezést, amely kiszolgáltatottá tette a gazdaságot az árfolyam-ingadozásoknak.

Magyarország idegenkedése a tárgyalások folytatásától a Nemzetközi Valutaalappal, egyes politikusok által az ország eladósodottságának mértékéről tett negatív kijelentések, valamint a jegybank vezetése és a kormány között kialakult feszült viszony tartózkodásra, óvatosságra késztetik a nemzetközi befektetői közösséget – mondta Thomas Mirow a Reuters Insidernek. Hozzátette, hogy “Magyarországnak a bizalom helyreállítása válna leginkább javára és ez tudná támogatni a forint árfolyamát is.”

Magyarországot különösen érzékenyen érintette a globális gazdasági válság a lakosság és a vállalatok által felvett nagyösszegű euró- és svájcifrank-hitelek miatt és ezt a problémát ismét a felszínre hozta az alpesi deviza elmúlt napokban elért árfolyam rekordja.

“Ki kell vezetni a külföldi devizákban nyújtott hiteleket és a forinthitelekre kell áthelyezni a súlypontot” – mondta Thomas Mirow.

Az Új bankmodell létrehozása a közép-, kelet- és délkelet-európai (CESEE) országok új növekedési modelljének részeként elnevezésű konferencián részt vesz Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkára is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik