Gazdaság

A finneknek nem tetszik Orbánék nyugdíjötlete

Finnország nem támogatja az európai uniós deficitszámítás módszereinek megváltoztatását - mondta Mari Kiviniemi finn kormányfő a Világgazdaságnak.

A kormányfő annak kapcsán beszélt erről, hogy kilenc uniós tagállam – köztük Magyarország, Svédország és Lengyelország is – a nyugdíjreformok költségeinek figyelembevételét indítványozta az uniós deficitszámítási szabályokban.

Mari Kiviniemi azt mondta: Finnország támogatja a bankokra kivetendő uniós szintű adó ötletét, de úgy véli, nemzeti hatáskörben kellene hagyni annak eldöntését, hogy egy állam a költségvetésébe vagy külön erre a célra felállított válságalapba gyűjti-e az így keletkező bevételt.

A pénzügyi tranzakciókra kivetendő teherrel kapcsolatban elmondta: alapvetően pozitívan viszonyulnak az ötlethez, ám szerintük csak úgy lenne szabad végrehajtani a bevezetést, hogy annak ne lássa kárát az uniós pénzügyi szektor.

Ezt úgy lehetne megoldani, hogy globális szinten, mindenhol alkalmaznák a tranzakciós adót. A finn kormány szerint ugyanis kétséges, hogy egy ilyen elvonási mód egyoldalú európai alkalmazása célravezető lenne – mondta a kormányfő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik