Gazdaság

Milliárdokba kerülhet Simor “csökkentett” fizetése

Vértes András szerint Magyarország három jelzést is kapott a héten az uniótól.

Akár milliárdos pénzbüntetést is jelenthet, ha a kormány tartja magát a jegybankelnök fizetéséről szóló törvényhez – mondta Vértes András az ATV-nek. A GKI elnöke emlékeztetett arra, hogy az ECOFIN törvénysértőnek minősítette a Simor András fizetésével kapcsolatos határozatot.

Ha a kormány – ígéretéhez híven – valóban szembemegy ezzel, akkor abból bírósági ügy lesz. Vértes András szerint, ha az Európai Bíróság úgy dönt, hogy a törvény sérti a jegybank függetlenségét, az több milliárdos pénzbírságot is jelenthet Magyarország számára.

Mint mondta, Magyarország emellett még kapott jelzést az Európai Uniótól a héten. Brüsszel követeli az idei 3,8 és a jövő évi 3 százalék alatti hiányt, valamint azt, hogy a kormány tárgyaljon az IMF-fel.

Mint tegnap a hír24 megtudta, az Európai Központi Bank nem kapott olyan tartalmú levelet Simor András magyar jegybankelnöktől, amelyben 2 milliós fizetésére panaszkodna. Simor András brüsszeli “panaszkodásáról” a kormányfő az első 100 napját értékelő beszédében azt mondta, a fizetési plafon, vagyis a jó erkölcs szabálya „még akkor is vonatkozik mindenkire, ha valaki Brüsszelbe szalad panaszkodni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik