Gazdaság

Orbán 3 napig magyarázza a 100 napot

A kormányfő a Fidesz-frakcióval szeretné megértetni, mire miért van szükség.

A hétvégi háromnapos kihelyezett frakcióülést Orbán Viktor kérte, mert így kevésbé formálisan találkozhat a képviselőkkel, akiknek értelmezni szeretné az elmúlt száz napot – mondta a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádióban.

Lázár János hangsúlyozta: a kihelyezett ülésen a kormánytagok olyan kapcsolatot alakíthatnak ki a képviselőkkel, amely könnyebbé teszi szakmai elképzeléseik megértését. A kormányfő visszajelzést kap arról, mit gondol a frakció a kormányról, a képviselők pedig megérthetik, egyes lépésekre miért volt szükség.

A frakcióvezető szerint a kihelyezett ülésen szó lesz a gazdasági ügyekről, az önkormányzati választásról, az egészségügy átalakításáról, szociális kérdésekről, az új közigazgatási struktúráról és a személyi döntésekről.

Ezeket a kérdéseket világosan el kell magyarázni a képviselőknek a saját választókörzetükben, és meg kell tudniuk értetni az emberekkel, hogy nehéz gazdasági helyzetben milyen lépésekre van szükség az ország átalakítása érdekében – tette hozzá Lázár János.

A képviselők meggyőzésére nagy szükség lehet, hiszen a kormányfő Kötcsén már utalt arra, hogy a jövő évi költségvetés olyan érdeksérelmeket okozhat, ami miatt akár csökkenhet is a kormánypárti frakció létszáma.

A Népszabadság ennek kapcsán olyan névtelen fideszes egészségügyi, illetve önkormányzati szakpolitikusokat kérdezett, akik érintve érezhették magukat. Szerintük “forráskivonás nem, átrendezés lehet” a 2011-es költségvetésben. A lap szerint ez kiélezett költségvetési vitát sejtet.

A kormánypárti szakpolitikusok úgy vélték, hogy a 2010-es évet tekintve is mintegy egy havi finanszírozás, 35-40 milliárd forint hiányzik a büdzséből. Kormánypárti egészségpolitikusok szerint az ellátás színvonalának sérülése nélkül nem lehet jelentős forrásokat elvonni.

Az önkormányzatoknál a 2011-es költségvetésben még nem várható a finanszírozás megváltoztatása; a szektorban pedig nincs olyan terület, amely esetén forráskivonásról lehetne szó – mondta a Népszabadságnak az egyik illetékes kormányzati szereplő.

Ajánlott link:

Orbán Viktor a Fidesz képviselőinek is elmagyarázza az első száz nap döntéseit (InfoRádió)
Tájkép csata előtt (nol.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik