Gazdaság

Adókedvezménnyel ösztönözné a beruházásokat Obama

Barack Obama olyan adókedvezmény elfogadását fogja kérni az amerikai kongresszustól, amellyel a vállalkozások leírhatnák a 2011 végéig végrehajtandó új beruházásaikat.

Az intézkedést a tervek szerint szerdán jelenti be Obama a recesszió által egyik leginkább sújtott amerikai városban, az ohiói Clevelandben teendő látogatása alkalmából.

Az adókedvezmény, amely elfogadtatása esetén visszamenőlegesen, a bejelentés napjától, szeptember 8-tól lép majd hatályba, része annak az intézkedéssorozatnak, amellyel a demokrata kormányzat a gazdaság élénkítése mellett a saját pártjának győzelmi esélyeit is növelni kívánja a novemberi félidős kongresszusi választásokon.

Az adókedvezmény az előzetes számítások szerint 200 milliárd dollárt szabadít fel a vállalatoknál. Clevelandben az elnök a tervek szerint egy olyan adóhitelprogramot is bejelent, amelynek keretében a kutatásra és fejlesztésre áldozó cégek kedvezményben részesülnek.

Az elnök kedden egy hatéves tervet jelentett be a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséről a wisconsini Milwaukeeban – ennek első ütemében 50 milliárd dollárt fektet be az amerikai kormány. Az infrastruktúraprojekt keretében 240 ezer kilométernyi közutat építenek újjá, valamint 6400 kilométernyi vasutat és 240 kilométernyi reptéri fel- és leszállópályát létesítenek, vagy újítanak fel.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.