Gazdaság

Jön a 300 forintos kenyér?

Szeptember közepétől akár már több üzletben is drágább lehet a kenyér, az ártárgyalások most folynak a sütőipari vállalkozások és a kiskereskedelmi boltok között, írja a Vállalkozói Negyed.

Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára az áremelést a gabona, illetve a liszt árának drasztikus emelkedésével, továbbá az energia- és szállítási költségek növekedésével indokolta.

Szakértők szerint a fehér kenyér fogyasztói ára az áremelkedést követően közelíthet a kilogrammonkénti háromszáz forinthoz. Azokon a helyeken pedig, ahol magasabb az átadási ár, ott tizenöt-húsz, máshol pedig akár huszonöt-harminc százalékos átadási árnövekedés is indokolt lehet.

A szakember szerint a liszt áremelkedése a korábbiakhoz képest már elérte a nyolcvan-kilencven százalékot. A mintegy negyven forintos kilogrammonkénti emelkedésből Werli József szerint az következik, hogy az előállítási költség akár harminc forinttal is emelkedhet kilogrammonként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik