Gazdaság

Alig utaznak az újranyitott szárnyvonalakon

A hozzá nem értéssel magyarázza a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) hogy alig utaznak a nyáron újranyitott vasúti szárnyvonalakon - írja a Népszabadság.

Dorner Lajos, a szervezet alelnöke a lapnak azt mondta: az utasok csak akkor választják a vonatot, ha az legalább az alapvető igényeiket kielégíti. Azaz ha használható a munkába és az iskolába járáshoz, van hozzá csatlakozás és a szervények tartják a menetrendet. Az újranyitott vonalakon azonban a korábbinál is használhatatlanabb a menetrend és egyik alapfeltétel sem teljesül.

Az egyesület szerint az elért utasszámok egyáltalán nem alacsonyak, sőt csoda, hogy járatonként 30 utas hajlandó volt alkalmazkodni a feltételekhez. A VEKE eljuttatta megoldási javaslatait a szaktárcához és a közlekedési társasághoz, és remélik, hogy ebből valami beépül a decemberi menetrendbe.

Közben a lap arról is beszámol: szeptember 1-jétől kevesebb kocsival közlekedteti több száz járatát a MÁV. A társaságnál úgy vélik: 30 percnél rövidebb utazásnál nem lehet nagy kellemetlenség állni, ennyit ugyanis a fővárosi tömegközlekedésben is állnak az utazók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik