Gazdaság

Másfélmilliárdos fejlesztési pénzt bukott Hévíz

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség visszavonta a hévízi gyógyfürdő fejlesztéséhez nyújtott mintegy másfél milliárd forintos támogatását.

A nyugat-dunántúli fejlesztési ügynökség közlése szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kérése alapján közreműködő szervezetként elállnak a Hévíz nemzetközi gyógyhely egészségturisztikai fejlesztése – új fürdő és terápiás centrum kialakítása elnevezésű kiemelt projekt támogatási szerződésétől.

Az indoklás szerint az ötmilliárd forint összköltségű projekt esetében a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. nem teljesítette a vonatkozó rendeletekben előírtakat. A társaság a támogatási szerződés aláírását követően másfél évvel sem rendelkezik a kivitelezésre vonatkozó szerződéssel, és a korábban megítélt támogatásból csak minimális összeget tudott lehívni.

Emiatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megvizsgálta a projektet és “a támogatási szerződéstől való elállásra kérte fel a közreműködő szervezetet” – közölte a regionális fejlesztési ügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik