Gazdaság

Alig több mint kétmilliárdot hozott a vagyonadó

Minden idők legkisebb bevételét hozó adó lehet a megszűnt vagyonadó. Az eredeti tervekhez képest - ez 50 milliárd forintról szólt -mindössze 2,366 milliárd forintot hozott hét hónap alatt.

Kevesebb mint 2,4 milliárd forint folyt be összesen a nagy értékű vagyontárgyak adója címén a költségvetésbe hét hónap alatt, s mivel az adó a hónap közepén megszűnt, ennél több már nem is gazdagítja az államkasszát ezen a jogcímen. Valószínűleg így ez az adónem lehet a valaha befolyt egyik legkevesebb bevételt hozó sarc a legújabbkori adózás történetében Magyarországon.

Az adót a nagy teljesítményű autók, a hajók és a repülőgépek után kellett megfizetni. A befolyt összeg java része az autók után folyt be, ez lényegében egy megemelt gépjárműadót jelentett az esetükben – az adót a gépjárműadó alapján kellett számítani.

A történet persze nem innen indult, az eredeti tervek ugyanis egy általános vagyonadóról szóltak, ahol a hangsúly az ingatlanok megadóztatásán volt – ez 50 milliárd forint bevételt is hozhatott volna. Ezek szerint attól függően, hogy hány ingatlannal rendelkezett az adóalany, 30 vagy 15 milliós érték után vagy adott esetben az első forint után kellett volna megfizetni az adót, írja a Napi Gazdaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik