Gazdaság

Újabb különadókat vetne ki a kormány?

Magyarország konfrontációs pályán halad címmel közölt cikket a Die Presse című osztrák lap kedden a magyar gazdaságpolitikáról.

“Négy hónappal földcsuszamlásszerű győzelmük után is töretlen Magyarország önjelölt megújítóinak önbizalma” – írta a konzervatív napilap tudósítója. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségét “mint kellemetlen kérelmezőket utasították rendre”. Az IMF soha nem volt képes “hatékony terápiát” nyújtani – idézte a lap Varga Mihályt. A szerző hozzátette: segélycsomagjával az IMF és az EU két éve a biztos államcsődtől mentette meg Magyarországot.

Ma a nemzetközi hitelezőknek szóló üzenet az: Magyarország többé nem hagyja, hogy előírásokat szabjanak gazdaságpolitikájához. Az IMF által javasolt szigorú takarékossági kurzus helyett Orbán Viktor miniszterelnök adókönnyítések és bizonyos ágazatokra kivetendő új különadók keverékével akarja élénkíteni a gazdaságot. A pénzügyi szektor után az energia- és a távközlési szféra következhet – írta a lap.

A bankadó bevezetésével nem csak a Magyarországon működő pénzintézeteket, de az Európai Központi Bankot is felbosszantotta a kormány. Emellett a kísérletet, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem kedvelt elnökét fizetésének 75 százalékos csökkentésével golyózzák ki hivatalából, az EKB a jegybank függetlensége elleni támadásként értékeli – állt a cikkben.

A budapesti retorika mérséklődésére és az IMF-tárgyalások újraindulására minden bizonnyal csak az októberi önkormányzati választások után lehet számítani – vélekedett a Die Presse cikkírója.

A szerző úgy látja, a 3,8 százalékos hiánycél betartásában segítségére lehet a kormánynak a konjunktúra javulása, s megjegyzi, hogy mindenekelőtt az export erősödéséből kiindulva a legtöbb kutatóintézet egyszázalékos növekedést vár erre az évre.

Míg a pénzügyi szektornak le kell nyelnie a bankadó békáját, a többi befektetőnél a jelek szerint még bizonyos “bizalmi előlege” van a kormánynak – írta a Die Presse. Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara munkatársa szerint a külföldi vállalatok többsége derűlátó.

A bejelentett adócsökkentések minden bizonnyal ösztönzik a befektetéseket, a társasági adó csökkentése mindenekelőtt a kis- és közepes vállalkozások számára jelent érezhető könnyebbséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik