Gazdaság

Görögország havonta bocsát ki kincstárjegyet

Görögország szeptembertől minden hónapban tart majd kincstárjegy aukciót, az eddigi negyedéves kibocsátások helyett.

A súlyos adósságválsággal küzdő euróövezeti tagország július közepén merészkedett ki először az állampapírpiacra, amióta májusban megkapta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) 110 milliárd eurós készenléti hitelkeretét, amire azért volt szükség, mert a magasba szökő kockázati felárak miatt ellehetetlenült az államadósság piaci finanszírozása.

A júliusi aukció sikeres volt, a kincstárjegyeket túljegyezték, és az athéni államadósság-kezelő központ (PDMA) egy név nélkül nyilatkozó vezetője szerint “jobb, ha Görögország sűrűbben jelenik meg a piacon”, a központ ezért három hónap helyett havonta bocsát majd ki kincstárjegyeket.

“Szeptemberben indulunk, a közelmúltban felülvizsgált IMF/EU-megállapodásnak megfelelően” – mondta a szakember. A havi aukciók “javítják a készpénzmenedzsment feltételeit és nagyobb rugalmasságot biztosítanak” – tette hozzá.

A PDMA korábban azt közölte, hogy 2012 előtt nem bocsátanak ki hosszabb lejáratú állampapírt, addig a rövidebb futamidejű kincstárjegyekkel biztosítják a lejáró adósság finanszírozását. Júliusban 26 hetes és 13 hetes kincstárkegyeket bocsátott ki a PDMA.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik