Gazdaság

Az éves hiánycél 114,6 százalékánál járunk

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege idén júliusban 36,1 milliárd forint többlettel zárt, az első hét havi hiány 997,5 milliárd forint, az éves előirányzat 114,6 százaléka volt.

A múlt év első hét hónapjában az államháztartási deficit az egész éves előirányzat 88,1 százalékát tette ki – közölte honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön. Az Orbán-kormány nem változtatta meg az előző kormány államháztartási előrejelzését 2010-re, ami pénzforgalmi szemléletben 870,3 milliárd forintot, a GDP 3,3 százalékát teszi ki.

Az államháztartási deficit 2009 júliusában – önkormányzatok nélkül – 1,2 milliárd forint volt, tavaly az első hét havi államháztartási hiány 815,8 milliárd forintot tett ki, a GDP 3,1 százalékát.

Az államháztartás 2010 júliusi mérlegén belül a központi költségvetés 9 milliárd forintos és az elkülönített állami pénzalapok 31,7 milliárd forintos többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 4,6 milliárd forintos deficittel zártak.

A központi költségvetés bevételei közül júliusban (visszautalás után) 274,5 milliárd forint általános forgalmi adó folyt be, ami 10 százalékkal haladja meg a tavaly júliusit. Személyi jövedelemadóból 164,1 milliárd forint érkezett a büdzsébe, 3,4 százalékkal kevesebb a múlt év júliusinál. Emellett a 2010-ben megszűnt vállalkozási különadó miatt 20 milliárdot visszautalt a társaságoknak az adóhivatal.

A központi költségvetés kiadásai összességében 83 milliárd forinttal elmaradtak a múlt év júliusi összegtől. Ez két “tételből” adódik: egyrészt a költségvetési szervek 29 milliárd forint bevételi növekményt produkáltak, másrészt 54 milliárddal kevesebbet költöttek.

Az idei év első hét hónapjában a főbb bevételi tételek közül társasági adóból 93,3 milliárd forinttal, személyi jövedelem adóból 83,6 milliárd forinttal, jövedéki adóból 49,4 milliárddal, illetékekből 14 milliárddal, magánszemélyek különadójából 11 milliárddal, regisztrációs adóból 6,2 milliárddal kevesebb folyt be.

Ugyancsak az első hét hónapban a múlt év azonos időszakához képest áfából 152,5 milliárd forinttal, cégautó adóból 8,2 milliárddal, egyszerűsített vállalkozói adóból 6,4 milliárddal, bányajáradékból 55,6 milliárddal többet szedett be a költségvetés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik