Gazdaság

Nem ellenzi a Volán-holding kialakítását a KMSZ

Nem ellenezné a Volán-cégek holding formává alakítását a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), amennyiben az hatékonyabb, átláthatóbb üzleti viszonyokat eredményez.

Az átalakításról azonban az egyeztetést megkerülhetetlennek nevezi a szakszervezet. A KMSZ egyben jelezte: egyetért a Volánbusz újabb járatkiszervezési pályázatának leállításával. Elfogadhatatlannak és cinikusnak nevezte a Volánbusz magatartását az alvállalkozói pályázatokban. “Ugyanis amíg a szaktárca bejelentette, hogy felülvizsgálják a kiszervezéseket, az alvállalkozói szerződéseket, addig újabb pályázatokat hirdetett meg a cégvezetés” – írják.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két hete függesztette fel további intézkedésig a Volánbusz Zrt. járatkiszervezésre meghirdetett közbeszerzési eljárását, mivel azzal hat százalékkal túllépné a társaság a megengedett 30 százalékos alvállalkozói részarányt.

Az MTI-vel a tárca korábban azt közölte: a hatályos közszolgáltatási szerződés 30 százalékban engedi meg az alvállalkozók bevonását, de az előző közlekedési miniszter hozzájárult ahhoz, hogy a Volánbusz ezt hat százalékkal túllépje.

A tárca közlése szerint a kormány új stratégia és működési modell alapján akarja a közösségi közlekedést fejleszteni. “A szaktárca a koncepció elkészültéig nem támogatja a személyszállító gazdasági társaságok szerkezetének, szolgáltatási struktúrájának átrendezését. A későbbiekben is csak a részletes kormányzati elképzelésekkel összhangban álló lépésekhez járul hozzá.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik