A tenderkiírás idén áprilisban jelent meg, a NIF az ellenértéket 25 millió forintra becsülte. Az ISPA projekt célja az volt, hogy az abban szereplő utak teherbírása elérje a 11,5 kilonewtont (kN-t).
A beadott négy ajánlat közül a KÖMI Kft.-é 7,9 millió, az Eurout Kft.-é 24,9 millió, a Metróber Kft.-é 27,8 millió, míg az Utiber Kft.-é 48,9 millió forint volt. A NIF a legolcsóbb ajánlatot fogadta el nyertesnek, amit az Eurout Kft. megtámadott a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KDB).
A legfontosabb kifogás a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) részéről az volt, hogy az ajánlatkérő NIF kirívóan alacsony árat fogadott el nyertesnek, de gond volt a szakemberek szakmai gyakorlatának az igazolásával, illetve a nyertes alvállalkozójának a mérlegével is.
Az eljárás során kiderült, hogy a NIF indoklást kért a Kömi Kft.-től, miért ilyen alacsony az ára, de nem kételkedett a leírtakban. Nem így a KDB, amely – egyebek mellett – megállapította, hogy a projektvezetőre összesen 5 munkanap ellenértékével számolt a nyertes cég.
Ebben benne volt az is, hogy mind a nyolc projekten helyszíni szemlét kellet tartania. Már önmagában ez sem fért bele az öt napba, és akkor hol volt még a munka folyamatos irányítása.
Bírságot azért nem szabott ki a KDB, mivel a NIF a tender újraértékelésével reparálni tudja a jogsértést, illetve az ellenérték sem volt jelentős.