Gazdaság

Milliárdokat kapnak az Opel-dolgozók, ha nem fejleszt a GM

Meghaladhatja az egymilliárd eurót is az az összeg, amit a General Motors helyezett kilátásba az európai gyárak dolgozóinak arra az esetre, ha nem tartaná be a fejlesztésekre vonatkozó ígéretét.

A Wall Street Journal beszámolója szerint egyebek mellett ez áll abban a dokumentumban, amelyet a GM nyújtott be az amerikai tőzsdefelügyeletnek a vállalat részvényeinek újbóli bevezetését előkészítendő a New York-i börzére.

Az amerikai cégcsoport vezetése azt vállalta a szakszervezetekkel megkötött egyezségben, hogy 2011 és 2014 között minden évben 265 millió eurót fizet az Opel-dolgozóknak, ha nem valósulnak meg a több milliárd euróra rugó fejlesztési tervek, amelyek eredményeként több új Opel-modellt fognak piacra dobni. A GM februárban azt közölte, hogy 11 milliárd eurót költ a következő években a termékpaletta megújítására.

Az elmaradó fejlesztésekért kilátásba helyezett “fájdalomdíj” nagyjából azonos azzal az összeggel, amennyit a GM megspórol a dolgozókkal még tavasszal elfogadtatott átszervezés eredményeként. Akkor arról volt szó, hogy Európában nyolcezer fővel csökkentik a dolgozói létszámot, bezárják az antwerpeni gyárat, 20 százalékkal visszafogják a gyártást.

Ha nem jönnek be a GM-nek a fejlesztésekre vonatkozó vállalásai, akkor összességében akár 1,1 milliárd eurót is kifizethet a dolgozóknak a cég négy év alatt. Erre azonban valószínűleg nem fog sor kerülni, mert a vállalatvezetés magabiztosan nyilatkozott a kitűzött tervek megvalósíthatóságát illetően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik