Gazdaság

Orbán: a bankadó szükséges, igazságos és hatékony

Szükségesnek, igazságosnak és hatékonynak nevezte a bankadót Orbán Viktor, mert az szerinte az ország és az emberek érdekeit szolgálja egy nagyon nehéz helyzetben.

A miniszterelnök csütörtöki, napirend előtti felszólalásában a parlamentben azt mondta: eddig tabunak számítottak a bankok, márpedig “józan ésszel” elfogadhatatlan, hogy “a bankokat szent tehénként tiszteljük” akkor is, amikor egy globális válság söpör végig a világon, amely a bankoktól indult ki.

“A józan ész nevében megmutatjuk”, hogy a bankrendszer megadóztatása nem tabu – fogalmazott.

Orbán Viktor szerint a kabinet legfontosabb feladata most az, hogy az első akcióterv beindítása után senki se érezhesse úgy, a változások során “vele nem törődünk”. “Senkit sem fogunk az út szélén hagyni” – közölte a kormányfő az Országgyűlésben.

“Figyelnünk kell azokra, akik ma még kevés jövedelemmel rendelkeznek, hogy ők is érezzék, a változás értük is történik” – fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő leszögezte: a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy rossz gazdapolitika következtében kötött szerződés október végén kifut, az abban foglaltakat Magyarország teljesíti, így a 3,8 százalékos költségvetési hiányt is.

A nemzetközi pénzügy szervezetekkel folytatott tárgyalásokról szólva a miniszterelnök aláhúzta: Magyarország minden szervezettel tárgyal, mert ez az ország érdeke.

Orbán Viktor hozzátette: helyre akarják állítani Magyarország elveszett gazdasági önrendelkezését, mert anélkül nincs gazdasági felemelkedés. Azt mondta: ki kell törni az adósságcsapdából, azt kell győzni.

A miniszterelnök a kormány nevében megköszönte az IMF-nek, hogy “kihúzott bennünket a bajból”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik