Gazdaság

Simor beavatkozott volna a devizahitelezésbe

Ha több eszköz lett volna a Magyar Nemzeti Bank kezében, közbeavatkozott volna a devizahitelezés kérdésében a jegybank - közölte Simor András.

Simor András elmondta: ha van felelőssége, akkor az az, hogy nem mondta elég hangosan, mit kellene tenni, mert így nem hallgatták meg. Mint fogalmazott: van és még lesz is szükség kiigazításra, ezért érdemes odafigyelni arra, hogy közben a gazdaság versenyképességét is erősítsék.

Véleménye szerint nem volt helyes az a 2006 óta működő struktúra, miszerint úgy csökkentették a kockázatot, hogy közben gyengítették a gazdaságot is. Többször próbálták elfogadtatni javaslataikat az előző kormánnyal, de nem jártak sikerrel.

A jegybankelnök szerint több eszközt kellene kapnia a Magyar Nemzeti Banknak is, mert önmagában az nem elég, hogy minden kérdésre a kamateszközzel reagál. Hozzátette: az árstabilitás önmagában nem elég a gazdasági stabilitáshoz.

Simor András azt mondta: Magyarországon sem az MNB-nek, sem a felügyeletnek nincsenek beavatkozó eszközei, minden a kormány és a parlament kezében van.

Utólag nehéz megmondani, mit léptek volna ezek birtokában, de a devizahitelezés kérdésébe biztosan beavatkoztak volna – tette hozzá.

A jegybank elnöke szerint akkor lehet levonni a tanulságokat, ha válasz születik arra, Magyarország, a lakosság és a mindenkori kormány tanult-e a válságból. Kérdés, hogy el tudjuk-e fogadni, hogy annyit költünk, amennyit megtermelünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik