Gazdaság

Matolcsy: nincs veszélyben a stabilitás

Egyáltalán nem került veszélybe a magyar gazdaság stabilitása a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjának távozása miatt - mondta Matolcsy György hétfőn.

Szeptember második felében, október első felében folytatódnak az egyeztetések az IMF-fel – mondta a miniszter. A tárgyalások őszi szakaszában vitatja meg a kormány és a valutaalap a bankadó 2011-re vonatkozó részét és a jövő évi deficitet.

A magyar kormány ellenőrzés alatt tartja a költségvetési egyenleget, és elkötelezett a 3,8 százalékos hiánycél mellett – fejtette ki a nemzetközi sajtó képviselői előtt a nemzetgazdasági miniszter, aki osztrák kollégájával, Reinhold Mitterlehnerrel folytatott tárgyalásokat az osztrák fővárosban.

Rámutatott, hogy 2010-ben mindössze három európai uniós tagállamban lesz a hazai össztermék (GDP) három százalékánál kevesebb a hiány. A 3,8 százalékos eredmény ezért kivételesen jónak számít – jelentette ki a miniszter.

Jelenleg a régióban minden nemzeti fizetőeszköz nyomás alatt van – felelte arra a kérdésre, hogy tart-e a forintra nehezedő nyomástól. Csütörtökig, amikor a parlamentben végleges döntés születik az intézkedési tervhez kapcsolódó pénzügyi törvénycsomagról, “lehet némi bizonytalanság” – mondta – , de a végleges döntés segítségével ez meg fog szűnni.

Szintén egy kérdésre válaszolva leszögezte, hogy ami a nemzetközi befektetők bizalmát jelenti, nem lát jelentős kockázatot a küldöttség távozásában. “Az új kormány meghozta mindazokat a döntéseket, amelyek egy fenntartható, idén 3,8 százalékos deficitet eredményeznek majd”.

Ha létrejön az IMF-fel a megállapodás, akkor 2,8 százalékra is csökkenhet a jövő évi hiány – mondta Matolcsy György. Megállapodás hiányában “ennél kicsit magasabb” lehet a 2011-es deficit a nemzetgazdasági miniszter szerint. “De a jövő évi hiány végleges száma a jövő évi költségvetésben szerepel majd” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik