Gazdaság

Gyászos volt az első félév az építőiparban

Romlottak 2010 első félévében az építőipar mutatói: a válság miatt gyorsabban dőlnek be a cégek, és jelentősen emelkedett a felszámolások száma is.

Az Opten céginformációs szolgáltató adataiból kiderül, hogy június végén több vállalkozást számoltak fel, mint az első negyedév végén. Június végéig idén összesen 1956 építőipari vállalkozás ellen indítottak felszámolási eljárást, ez 265-tel több, mint egy évvel korábban.

A bedőlt cégek számának növekedési üteme lassult azonban, egy évvel ezelőtt ugyanis még 22 százalékos emelkedést regisztráltak. A hatodik hónapban az új felszámolások növekedési üteme is megugrott: a májusi 9,9 után 31,5 százalékos volt az egy évvel korábbi júniusihoz mért emelkedés.

Kevesebb lett a végelszámolással megszüntetett vállalkozások száma. Az egy évvel korábbihoz képest nyolc százalékkal kevesebb cég vezetője választotta, hogy saját maga szünteti meg cégét.

Nőtt az ágazatban az újonnan bejegyzett vállalkozások száma. Az Opten adatai szerint az első félévben 12,7 százalékkal. A júniusban alakult 433 új cég 26,9 százalékkal több, mint egy éve. Idén az első félévében 2918 új vállalkozás jött létre, ami 329-cel több, mint 2009-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik