Gazdaság

Szeviép-ügy: folytatódik a demonstráció

Nem sikerült megállapodni, ezért kedden újra demonstrációba kezdtek az M43-as autópálya ki nem fizetett alvállalkozói.

Az alvállalkozók azért folyamodtak a demonstrációhoz, mert nem tudták megkötni a követelések egy részének kifizetéséről szóló megállapodást az M43-as autópálya második ütemét kivitelező konzorciumot vezető Sedesa S. A.-val.

Temesvári Zoltán elmondta: az alvállalkozók eddig még egy fillért sem kaptak. Hozzátette, hogy a helyzet megoldására felvették a kapcsolatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) mellett a térség országgyűlési képviselőivel és tervezik, hogy az unió megfelelő szerveihez fordulnak.

Az ügyvéd felidézte: az alvállalkozók azért kezdték el tiltakozó akciójukat, mert az autópálya kivitelezésében résztvevő, április 26-án csődvédelmet kért Szeviép Zrt. mintegy 3 milliárd forinttal maradt adósa a cégeknek úgy, hogy a teljesítést elismerte, a számláikat befogadta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik